„A betegek szent kenetével és a papok imádságával az egész Egyház ajánlja a szenvedő és megdicsőült Krisztusnak a betegeket, hogy nekik enyhületet és üdvösséget szerezzen; sőt buzdítja őket, hogy szabadon csatlakozva Krisztus szenvedéséhez és halálához, szolgáljanak Isten népének javára.”

„A betegek e szent kenetét Krisztus, a mi Urunk mint az Újszövetség valóságos és különálló szentségét alapította, Márk utal rá, Jakab pedig, az apostol és az Úr testvére, ajánlotta a híveknek és kihirdette.”

A betegek kenetének szentségét azoknak szolgáltassák ki, akiknek egészségét súlyos betegség támadta meg. A beteget kenjék meg homlokán és kezein az előírt módon megáldott olívaolajjal vagy a körülményeknek megfelelően más, az előírt módon megáldott növényi olajjal, és közben a következő szavakat mondják: „E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével; szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen téged, és erősítsen meg jóságosan!”

A betegek kenete „nemcsak a halálveszélyben lévők szentsége. Ezért fölvételére már az az időszak is biztosan alkalmas, amikor a hívő élete betegség vagy öregség miatt kezd veszélybe kerülni.”

Szó és szentség megbonthatatlan egészet alkot. A bűnbánat fölindítása, majd igeliturgia nyitja meg a szertartást. Krisztus szavai és az apostolok tanítása fölélesztik a beteg és a közösség hitét, hogy az Úrtól kérjék Lelkének erejét.

A szentség kiszolgáltatása lényegileg a következő elemekből áll: az „Egyház papjai” kezüket csöndben fölteszik a betegekre; az Egyház hitében imádkoznak a betegekért; ez a szentség epiklézise; föladják a kenetet, lehetőleg püspök által megszentelt olajjal. (KEK 1499 – 1532)