15. – 22. 6. 2014

[gview file=”https://samorin.fara.sk/wp-content/uploads/2014/06/2014-június-15..doc”]

Jézus Szíve Családja

Ma délután 16.00 órakor a Jézus Szíve Családjának lesz találkozója a sekrestyében.

 

Bérmálás

Fiatalok és felnőttek jelentkezését várjuk a következő hetekben (június 15-ig) a bérmálásra, amely a jövő évben esedékes. Jelentkezhetnek mindazok, akik látogatják az iskolai hitoktatást és most legalább a 8. évfolyamba járnak, vagy idősebbek is, akik az elmúlt esztendőkben még nem döntöttek a bérmálás mellett. Azok a fiatalok, akik nem Somorján voltak megkeresztelve, június 15-ig kérjék ki keresztlevelüket az adott plébániáról. A bérmálási jelentkezőket lehet kérni a sekrestyében a szentmisék után is.

 

Szentmiseszándékok

A következő félévre a magyar nyelvű szentmisékre már nem tudunk szándékot fölvenni, mindegyik hely ugyanis megtelt.

 

Miért járunk szentmisére?

Szeretettel adjuk a hívek kezébe azt a kis hátsó asztalon található cédulát, amelyen 20 érv olvasható azzal kapcsolatban, miért fontos szentmisére járni. Elvihetjük ismerőseinknek is.

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Ezúttal is szeretettel hívlak benneteket  a búcsúra. A szentgyónás kiszolgáltatásában kérem a segítségeteket.

Ha tehetitek, küldjétek szét a programot másoknak is. Köszönöm.

A KÖNNYEZŐ SZŰZANYA BÚCSÚJABACSFA-SZENTANTALON (Báč)

2014. június 15., vasárnap:

14.00 gyónási lehetőség

15.00 ünnepélyes rózsafüzér és litánia

16.00 esti dicséret a Boldogságos Szűz tiszteletére

17.00 ünnepi főpapi szentmise  

Főcelebráns: Dr. Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyéspüspök

A szentmise után körmenet és ereklyetisztelet.

20.00 szentségimádás

22.00 szentmise a rendkívüli formában

Author: admin